Talpmasszázzsal rengeteg betegséget lehet kezelni, ugyanis a talp idegellátása rendkívül gazdag, több mint hetven ezer idegvégződés található rajta. Ezért alkalmas arra, hogy rajta keresztül a szervezet egészét kezeljük. Minden szervnek megvan a pontos helye és gyógyítási módja a talp refelxológiában.

A talpunk megfelel a testünk térképének, minden terület egy-egy szervnek feleltethető meg. A különböző szervek helye megtalálható a talpon. Egységet alkot a két láb, a bal és a jobb testfélhez igazodva. Az úgynevezett kettős szervek – például a vesék – területei mindkét lábon megtalálhatók. Azon testrészek területei, melyek középen helyezkednek el – így a pajzsmirigy – mindkét talp belső felületén vannak.

A talpon nemcsak rengeteg idegvégződés található, de a testet behálózó energiapályák, meridiánok is itt végződnek. Testünk akkor működik egészségesen, ha benne az energia szabadon áramlik, és átjár minden sejtet. Amikor az áramlás valahol valamiért elakad, akkor az ott levő szervben energiahiány alakul ki, vagyis megbetegszik. Megfelelő talpmasszázs rengeteg problémán segíthet, hiszen a lábfejünkön, a talpunkon található speciális zónák masszírozása hatással van szervrendszereinkre.

A talp helyes masszírozása szabályozza a hormontermelő mirigyek működését és csökkenti az esetleges fájdalmakat. Pozitívan hat szív- és keringési panaszoknál is, kedvezően befolyásolja a légzőszervi (asztma, allergia), a hólyag-, a vesepanaszokat, az emésztési zavarokat, és a reumát is. Serkenti a vér- és nyirokkeringést, ezáltal elősegíti a lerakódott salakanyagok távozását, és erősíti az immunrendszert. Energiákat tesz szabaddá, mellyel a tartás, és az arckifejezés is megváltozik. Lelki problémákban is segítséget nyújthat.

Masszázs előtt vagy után, érdemes egy jó lábfürdőt venni:

Frissítő lábfürdők:

Lavórba öntsünk meleg vizet, majd csepegtessünk bele 10-15 csepp rozmaring-illóolajat. Egy másik edénybe öntsünk hideg vizet. Először tegyük a lábunkat a meleg, illóolajos vízbe egy percre, majd a hidegbe körülbelül húsz másodpercre. Ezt ismételjük meg többször, végül rövid időre merítsük lábunkat a hideg vízbe, és töröljük szárazra.

A lavórt öntsük meg 35-38 fokos vízzel, és adjunk hozzá 5-8 csepp illóolajat. A citrom- és grapefruit-olaj salaktalanító és vízhajtó hatású, a levendula csökkenti az idegességet, a rózsa harmonizáló.

Körülbelül 15 percnyi fürdési idő után (vagy lehet rövidebb is, zárásként hideg leöntéssel) szárítsuk meg és krémezzük be a lábunkat.

Nem ajánlott a talpmasszázs a következő esetekben:

Lázas betegségek, ízületi gyulladások, gombás fertőzések, bőrviszketések esetén kerülendő a talpmasszázs, de a mélyvénás trombózis, vénák gyulladása, visszér, fokozott vérzékenység, erősen dagadt, ödémás láb, sőt a havi vérzés első két napja esetén sem ajánlott. Ne alkalmazzuk terhesség alatt. TBC esetén, rosszindulatú daganatok utolsó stádiumában sem szabad, valamint a nagyon legyengült, idős betegeken és pszichiátriai betegségben szenvedőkön sem segítünk vele – pacemaker-es beteg is kerülje